Minden amit a KATA után tudni kell! Reagáljunk gyorsan és okosan a változásokra

júl 15, 2022 | Fotósképző

A legfontosabb most, hogy nyugodtak maradjunk

Az elmúlt napokban az állam teljesen átírta a kata szabályait, amivel több százezer vállalkozást hoztak nehéz helyzetbe. A változásokat sokan katasztrófaként élték meg és voltak olyan érintettek is, akik teljesen összeomlottak. A törvénymódosítás sajnos a Photon partnereit is érinti, akiknek azonban a cég minden segítséget igyekszik megadni. Következő cikkünkben így a kata utáni életet mutatjuk be.

Túl sok volt a katás vállalkozó?

Az utóbbi napokban rengeteget hallani a kata szabályainak változásáról, mely legkevesebb 400 ezer kisvállalkozás mindennapjait érinti negatívan. Az új szabályok értelmében szeptembertől ugyan évi 18 millió forint bevételi értékhatárig lehet az adónemet választani és a közteher mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz, ugyanakkor az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele. Ez alól csak a taxisok jelentenek majd kivételt, ők továbbra is számlázhatnak majd vállalkozásoknak is.

S hogy miért volt a módosításra szükség? A kormányzati álláspont szerint – amit a beérkező adatok és a kamarai visszajelzések alapján alakítottak ki – a magyar nemzetgazdaságot fehérítik a szabályok átírásával.

Vegyünk egy mély levegőt

A hatályba lépett új törvény ugyanakkor nem aratott osztatlan sikert, rengetegen még ma is tanácstalanul állnak, hogy mihez kezdjenek a helyzettel. Mások a vállalkozásuk feladásán gondolkodnak, míg egy szűk csoport azon töri a fejét, milyen kiskapukkal tudnák majd kijátszani a rendszert. Utóbbi két eshetőséget természetesen nem ajánljuk senkinek, inkább egy szakemberhez fordultunk, hogy megtudjuk, milyen megoldási lehetőségek adódhatnak a jelenlegi helyzetben.

Az elmúlt napokban az állam teljesen átírta a kata szabályait, amivel több százezer vállalkozást hoztak nehéz helyzetbe. A törvénymódosítás sajnos a Photon partnereit is érinti, akiknek azonban a cég minden segítséget igyekszik megadni. Cikkünkben így a kata utáni életet mutatjuk be.

Mórász Márton adószakértő, a Proactive Bookkeeping Kft. alapítója, többségi tulajdonosa válaszában mindenekelőtt leszögezte, szerinte az első és legfontosabb lépés, hogy senki ne essen kétségbe, mert az most egyáltalán nem segít. „Ehelyett az érintettek – köztük a Photon partnerei is – inkább keressenek fel egy szakértő könyvelőt, aki valóban ért az egyéni vállalkozók adózásához, és aki személyre szabott kalkulációval képes segíteni az ügyfeleit abban, hogy szeptemberre a legkedvezőbb adózási formát választhassák ki” – mondta. Hozzátette: ezen felül célszerű mindenkinek egy úgynevezett „B” tervet is készítenie arra az esetre, ha valamiért fel kell hagynia az addigi tevékenységével. Ezt persze csak akkor kell alkalmazni, ha már tényleg minden elveszett, de Mórász Márton szerint azért lesz jó megoldás mindenki számára.

Katából az általányba, de hogyan?

Azaz bár elsőre úgy tűnhet, hogy a kata által engedélyezett céges együttműködéseknek lőttek, ez azért ebben a formában nem igaz. Az egyéni vállalkozók ugyanis több lehetőség közül is választhatnak majd. Dönthetnek úgy, hogy egyéni vállalkozásként az szja-s adózás szabályai szerint fizetnek közterhet, vagy az átalányadózásba lépnek be. Amennyiben főállású vállalkozók lesznek – az szja-s adózás szabályai mellett –, úgy a következő hónap elsejétől önfoglalkoztatóvá válnak, tehát heti 36 órát meghaladó minimálbér vagy garantált bérminimum megfizetése lesz számukra kötelező. A vállalkozásuk adóalapját az fogja meghatározni, hogy mennyi bevételük és kiadásuk van, azaz nyereségesek vagy veszteségesek-e. Utóbbi esetben a bevétel 2 százaléka tekintendő az adóalapnak. A vállalkozói adóalap után az adó mértéke 9 százalékot jelent, amivel létrejön egy vállalkozói adózott eredmény, és ekkor további 15 százalékos szja-t, valamint 13 százalék SZOCHO-t kell fizetni.

Az átalányadózás esetében más a helyzet, ebbe az adózási formába a katás vállalkozások csak következő hónap elsejével tudnak belépni (tehát augusztusban mindenképpen váltaniuk kell), de csak akkor, ha kiskereskedőként az előző lezárt adóévben nem volt magasabb az árbevételük, mint 100 440 000 forint, nem kiskereskedőként pedig nem haladta meg a 20 088 000 forintot. Fontos tudni még, hogy az adónem esetében a vállalkozásoknak kikerülési limittel is számolniuk kell, mely kiskereskedők esetén 120 millió forintot, nem kiskereskedőként pedig 24 millió forintot jelent. Ezekkel a határokkal érdemes vigyázni, hiszen ha valaki kikerül az adónemből, úgy a következő 4 adóévben nem is kerülhet vissza.

Az átalányadózás mellékállásként is választható, ekkor 36 órát meghaladó munkaviszonnyal kell rendelkeznie az adóalanynak, de beléphet az adózásba az is, aki nappali tagozaton hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, öregségi nyugdíjat kap, esetleg GYED-ben részesül. Mórász Márton felhívta a figyelmet, hogy a közteher mértéke nem egységes. Az átalányadózás adóalapja úgy alakul ki, hogy az árbevételből – függően attól, hogy milyen tevékenységi kört végez az ember – 40, 80 (ide tartozik a legtöbb fotós is!) vagy 90 százalékos költséghányad vonható le. Az adónem előnye még, hogy az az éves minimálbér feléig, azaz 1,2 millió forintos jövedelemig adó és járulékmentes, de csak abban az esetben, ha mellékállású az átalányadózó. Ha főállású, akkor 1,2 millió forintos jövedelemig szja mentességet kap.

Mórász Márton végül újra hangsúlyozta, hogy az átalányadózás szabályai bár nem tűnnek nagyon bonyolultnak, de ez már nem az az adónem, amibe megfelelő szakértő segítsége nélkül bele lehet ugrani. A legtöbb könyvelő ugyanakkor nem szeret egyéni vállalkozásokat vállalni, általában csak kiegészítőként teszik bele az ügyfélportfoliójukba őket, nem az egyéni vállalkozásokra irányuló fókusszal működtetik a könyvelőirodájukat. Éppen ezért érdemes már idejében kiválasztani a megfelelő szakembereket, mondjuk a Proactive Bookkeeping Kft. munkatársait, akik kapacitásuk erejéig díj és kötelezettségmentes segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak.

A fentiek alapján jól látszik, hogy bár a kata újraszabályozása villámcsapásként ért szinte mindenkit, sokak számára nem annyira lesznek leküzdhetetlenek az akadályok. Egy kis körültekintéssel ugyanis a veszteségek minimális szintre csökkenthetők, mint ahogyan a jól felépített üzleti kapcsolatoknak sem feltétlenül kell búcsút inteni. Persze megértjük azokat, akik tartanak a változástól és cikkünk elolvasása után még maradtak benne kérdések. Többek között számukra nyújtunk segítséget egy Photon-eventtel, ahol a résztvevők Mórász Márton adószakértő katáról szóló előadása mellett meghallgathatnak egy kerekasztal beszélgetést arról is, hogy mi a magyar gazdaság pontos jelene, illetve mi várható a következő hónapokban.

További részletek:

Időpont: 2022.07.25. (hétfő) 18:00-21:00
Helyszín: Start it @K&H (1066 Budapest, Jókai u. 6., 5 emelet)

Témák:

  • Mórász Márton előadása: Milyen hatással van az új KATA törvény a fotósokra? Milyen lehetőségek vannak ezután?
  • Pesuth Tamás és Volom András kerekasztal beszélgetése: Milyen gazdasági helyzet várható? Ez mit jelent majd a hétköznapokban?
Share This