Korniss Péter több, mint hat évtizede az eltűnőben lévő erdélyi és magyar paraszti világ, a táncházmozgalom és a karácsonyi betlehemes játékok krónikása, akinek fotóit a világ számos pontján ámulattal csodálják.
A többek között Prima Primissima-, Kossuth- és Balázs Béla-díjjal kitüntetett fotográfus képeit több ezer közül is azonnal felismerhetjük, hiszen a jellegzetes dokumentarista látásmódon is mindig átragyog a személyesség, Korniss Péter kultúránk iránti rajongása, a népművészetek beható, pontos ismerete, az elmúlt évek munkáin keresztül pedig elképesztő finom humorát is megismerhettük a nagyvárosokban dolgozó erdélyi parasztasszonyokról készült fotóin keresztül.
Korniss 1937-ben született Kolozsváron, 12 éves korában pedig Budapestre költözött családjával, így a középiskolás, majd az egyetemi éveit is itt töltötte. Tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként kezdte meg, ahonnan később kizárták az 1956-os események következményeképp, ugyanis Korniss tagja lett az egyetemi forradalmi bizottságnak. Ezután fordult a fényképészet és a fotóriporteri munkák felé.
Az előadóművészetek dokumentálása hamar érdekelni kezdték és már amatőrként is fotózta a Pécsi Balett koreográfiáit és a forradalminak számító 25. Színház előadásait is, ahol olyan művészek kezdték meg pályájukat mint Jancsó Miklós, Cseh Tamás, vagy Haumann Péter. 1967-től a Novák Ferenc által vezetett erdélyi táncházba is eljutott. Már ekkor érzékelte, hogy a hagyományos paraszti kultúra eltűnőben van, ezért különösen fontos szívügyének érezte, hogy vizuálisan is megragadja és megörökítse az utókor számára azt, ezért életművének jelentős részében ennek különös alakulásával foglalkozott, egészen napjainkig.
Pályája első felében túlnyomórészt fekete-fehér spontán pillanatképekben dokumentálta a vidéki élet történéseit, az 1990-as évektől viszont új formákkal kezdett kísérletezni. Innentől jóval több színes fényképet készített és megjelentek a beállított, digitális technikával létrehozott fotói is, amiknek fő témája a hagyományőrző népiesség és a modern nagyvárosi élet találkozása volt.
A tradícióink átmentése, szokásaink konzerválása erőteljesen megmutatkozik a vallási és népi ünnepeinkben, amiknek sajátos humora akkor jelentkezik igazán, ha kiemeljük őket a megszokott környezetükből. Korniss Betlehemesek sorozata épp a fent említett kettősséget és az ebből fakadó megmosolyogtató apró finomságokat hivatott ábrázolni, ahogy a kis Jézus születéstörténetét újrajátszó betlehemes csapatok a nagyvárosok főterein, plázák aulájában, gangos házak és lakótelepek udvarán pózolnak a kamerának.
Az elmúlt évek legikonikusabb képein azokat az erdélyi asszonyokat láthatjuk, akiket piros népviseletekükről, a kendők alá rejtett hatalmas kontjaikről és a derekukra kötött kötényeikről mi is könnyedén felismerhetünk és kiszúrhatjuk őket a budapesti forgalom kavalkádjában. Ők az úgynevezett “széki nénik”, akik leggyakrabban takarítani és időseket gondozni járnak fel a nagyvárosba.
Ezeken a képeken kivétel nélkül mindig ők kerülnek a középpontba. Rezzenéstelen arccal, mozdulatlanul néznek bele a kamerába, a megkomponált környezetüknek pedig teljes mértékben az ellenpontjaivá válnak, ahogy a nagypolgári lakás miliőjében, a korszerű tisztító eszközökkel a kezükben, a modern élet tipikus jegyei között, valaki másnak az otthonában állnak modellt és dolgoznak, több száz kilométerre saját világuktól.
Ugyanennek a sorozatnak a részei azok a képek is, ahol az asszonyok éppen megérkeznek az erdélyi paraszti világból a fővárosba és gurulós bőröndökkel, vagy színes reklám szatyrokkal a karjukon ácsorognak, várakoznak a pályaudvarokon, a metróban, a zajos utcákon. Főszereplőként szintén egyenesen a kamerába néznek, arcukról szinte semmilyen érzelem nem olvasható le, körülöttük pedig zajlik a pesti élet megállíthatatlan körforgása, aminek a közepén ott áll a népi világ őrangyalaként az a bizonyos széki néni.
Korniss Péter munkáit világszerte rengeteg neves múzeumban csodálhatta már meg a közönség, például Párizsban, Rómában, Szentpénterváron, vagy New Yorkban, képei pedig olyan magazinok hasábjain jelent már meg, mint a National Geographic, a Fortune, a Time és a Forbes.
Ha szeretnél kicsit közelebbről is megismerkedni a nemzetközi dokumentarista fotózás két másik korszakos alkotójával, akkor olvasd el az Alex Webbről és a Martin Parr-ról szóló blogbejegyzéseket is!
